A körforgalom

Bár állítólag a körforgalom elvét Hollandiában fektették először papírra, az első ilyen jellegű kereszteződéseket Angliában, az 1900-as évek elején alakították ki. De elterjedésükre egészen a XX. század második feléig várni kellett, ekkor vált ugyanis olyan mértékűvé az autós forgalom, ami indokolttá tette az új megoldást. Anglia után először Franciaország, majd a többi európai állam is átvette a “találmány” alkalmazását.

Magyarországon egészen az 1990-es évekig kellett várni, hogy terjedni kezdjen a közlekedési megoldás, emiatt is okoz sajnos még mindig nehézséget a körforgalom használata azok számára, akik első autós éveiket még a rendszerváltás előtt élték meg.

A körforgalmat a KRESZ egyébként nagyon röviden, szűkszavúan határozza meg, mint fogalmat.
A jobb oldali közlekedés irányából és a jobbratartási kötelezettségből adódóan a körforgalomba behajtás adott, de esetenként más szabályozás is érvényesülhet. Például, ha elég széles, a párhuzamos közlekedés szabályai érvényesek, azaz a kör ívén párhuzamosan (egymás mellett) két autó is mehet. A jobb oldali sávban a jobbra hamarabb kilépő, míg a belső sávban a később kilépő haladhat, majd a kilépőponthoz közeledve – jobb oldalra besorolva – irányjelzéssel kihajt.

Bár a KRESZ szabályai nemzetköziek, a Magyarországon alkalmazott szokás, hogy a “körforgalomban bent lévőnek van elsőbbsége” nem általános; és erre külföldi utazás előtt érdemes felkészülni! Olaszországban és Franciaországban is előfordulnak például jobbkéz-szabály elvén működő körforgalmak, azaz ott a behajtónak van elsőbbsége, és aki már bent halad a körforgalomban, annak kell lefékeznie. Ezért fontos, hogy más országban ne rutinból vezessünk, hanem figyeljük az elsőbbséget szabályozó táblák elhelyezését vagy esetleges hiányát is! 
Bár Vasban ilyen nincsen, de a körforgalmat keresztező villamos (bármely irányból is keresztezze azt) elsőbbséget élvez mindenkivel szemben!

Alapvetően a körforgalom miatt az útkereszteződések biztonságosabbak, és gyorsabb áthaladást biztosítanak. A körforgalom „működik” éjjel is, gyér forgalomban és csúcsforgalomban is. Valamint egy áramszünet sem lehet akadály.