Az oladi vasúti híd

Az egykor a Dunántúl nyugati részén, az Alpokaljában fekvő Szombathely – Pinkafő vasútvonalat 1888. végén nyitotta meg a Szombathely-Pinkafői HÉV társaság, majd a trianoni békeszerződéssel osztották ketté, az 1920-as években. Az 52,2 km hosszú vasútvonal a Kőszegi-hegység jelentős ipari- és bányavidékét kapcsolta be az országos vérkeringésbe. A II. világháború, pontosabban a vasfüggöny felhúzása után Magyarországon a MÁV 1960-ban a síneket is felszedve szüntette meg a vasútvonal hazai szakaszát. Az egykori vonalból így nálunk mára már csak ez a híd maradt meg, amit most gyalogos hídként használnak.

A korábbi vasúti töltés a környékbeli építkezések miatt már alig fellelhető, maradékait a kutyasétáltatók vették birtokukba. Az így kialakult sétányon érzékelhető a gyalogosforgalom, azonban az itt-ott meglévő kisebb betonelemek, romok, valamint a világítás teljes hiánya miatt nem tartozik a biztonságos útvonalak közé. Bár a közelben általános iskola is működik, az erdős terület és a lakóteleptől való ideális távolság miatt sötétedés után nem tanácsos egyedül bóklászni a híd közelében.