Biciklitemető a vasútállomásnál

A szombathelyi vasútállomás egyik „tulajdonságáról” már több nem helybéli is említést tesz, amikor a vasi megyeszékhelyre látogat. A pályaudvar környékének közlekedése eleve káosz, a városvezetőknek valamiért ez a környék egyáltalán nem fontos. Autóval lehetetlen megállni, az érkezőkre várók az egész téren valóban apokaliptikus körülmények között kénytelenek helyezkedni. Pedig a város szempontjából kiemelkedően fontos lenne a környék kulturált rendbetétele, a funkciótlan zöld terület átalakítása, a forgalmi rend szakszerű (!), átgondolt újratervezése.

De nincs ez másként a kerékpár-közlekedésben sem. Amúgy is jellemző a városra, hogy a kerékpárutat egy vödör sárga festékkel „építik”, azaz a járdán végig festett vonal már maga a bicikliút-építés. De aki a kétkerekűt választja a helyi közlekedéshez, majd vasúttal kíván eljutni más településre, illetve fordítva, szintén meggyűlik a baja a környékbeli állapotokkal.

A vasútállomás melletti kerékpártároló ugyanis egy igazi biciklitemető. Rengeteg rozsdás, akár lánc vagy ülés nélküli kerékpárt hagytak itt egykori tulajdonosai az évek során. Az ok pedig nem is olyan bonyolult: számos munkavállaló a szombathelyi gyárakba a környező településekről jár be vasúttal, esetleg busszal, majd erről a közlekedési csomópontról bringáz tovább a munkahelyére. Viszont amikor megszűnik a munkaviszonya – ami a jelentős fluktuáció és kivándorlás miatt egyáltalán nem ritka -, a kerékpárért már nem is jön vissza. Így lehet, hogy néhány bicikli már hosszú évek óta ott van leláncolva a tárolóknál.

És ez miért probléma?

Mert láthatóan nincsen több hely a kerékpárok normális tárolásához. Aki mostanában szeretne rászokni a biciklizésre, és otthagyná az állomás környékén a kerékpárját, nagyon nehéz olyan helyet találni, ahová le tudná azt zárni.

Hogy miért nem viszik el a már nem használt bicikliket? Nyilván lehetetlen megmondani, hogy a kerékpár eleve csak nagyon rossz állapotban van, vagy valóban „ottfelejtődött”. Talán megoldás lenne, ha a láthatóan elhanyagolt bicajokra kis papírt tennének, hogy amennyiben ezt rajta hagyja a tulaj, akkor 30 nap múlva elszállítják őket. Így nagyon sok, valóban bicikliző szombathelyinek okoznának egy apró könnyebbséget.