Magyarország legrövidebb nevű települései közül kettő is Vas megyei

Csak két betűből állnak Magyarország legrövidebb nevű települései

Szombathely melletti apró település, ahonnan többnyire a megyeszékhelyre, vagy Ausztriába járnak át az ottlakók dolgozni. A település már hatezer évvel ezelőtt, az újkőkorban is lakott lehetett, de a római korból is származnak leletek. A falut 1404-ben említik először, See néven. Ez az első birtokosai, a Sey család nevéből eredhet. A Sey család egészen a 18. századig “birtokolta” a települést. A ma ismert falu Kis- és Nagy-Sé egyesítésével jött létre.

Bükfürdő melletti faluban már a kőkorszakban is lakott volt, neve pedig a török eredetű “beu” vagy “bég” szóból származik, ami egy nemzetségfőt jelentett a honfoglalás korában. Ezek szerint egy nemzetségfő birtokába tartozott a település, ami később a lovagrendek tulajdona lett. Többnyire mezőgazdasággal és kereskedelemmel foglalkoztak itt, mára a turizmus is kihatással van a falu fejlődésére.

Ág

Ág Baranya megye északi részén található, a kis zsákfaluban mindössze 182 fő él. A lejegyzett településtörténet szerint az 1600-as évek végén Esterházy Pál nádor birtoka volt, egy évszázaddal később német telepesek is lakták. A falu legfőbb büszkesége a neogót stílusú evangélikus templom, mely műemléki védettséget élvez.

Ág

Őr

Az 1478 fős Őr község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, Mátészalka közelében. Nevét az egyik értelmezés szerint egykori lakóiról kaphatta, akik gyepűőrök, vagyis határőrök voltak. Egy másik magyarázat szerint Őr az Őry család nevéből eredhet, akik a település alapítói. Írásos emlékeink 1221 óta vannak a településről. Már a honfoglalás után is a határvédelmet szolgálhatta a terület. A későbbi századokban nemesi, kisnemesi családok birtokában volt.

Őr