A napokban bejárta a magyar sajtót, hogy egy 19 éves lányt azért ütöttek meg, mert szivárvány színű táskát hordott. Az eset kapcsán sokan nem értik, hogy tehet valaki ilyent, pedig a megoldás nagyon egyszerű: a magyar médiumok jelentős része évek óta gyűlölködésre szítanak.
Valóban attól “nagymagyar” valaki, ha egy 19 éves lányt ütni kezd?
Bár a Piszkavas ritkán foglalkozik politikai témával, e sorok írója nem tud elmenni a szomorú tény felett: a kormánypropaganda gyűlöletkeltése olyan mélyen beleivódott a magyar társadalomba, hogy amikor majd véget ér a rendszer és összeomlik a NER, rengeteg év fog eltelni, mire kigyógyulunk belőle. Ha egyáltalán. A mai fiatalok százezrei fognak agresszív, elutasító, konszenzusra képtelen felnőtté válni.
- De miért ilyen sikeres a gyűlöletkeltés?
Ennek két alapvető okát látom:
- Az ember alapvetően fél az újtól, a változástól, az idegenektől. És ha a nyugalma, a megszokott életmódja veszélyeztetve van, akkor hihetetlen dolgokra képes.
- Az évek óta zajló, tudatos propaganda
Az 1. pontot valóban így gondolom, de vajon tényleg folyamatosan veszélyben van a magyar? Valóban azon van Brüsszel vagy Hollandia, esetleg a norvégok, Soros, a hajléktalanok, a melegek, a civil szervezetek és egyesületek, az ENSZ, az EU, a liberálisan gondolkodók, a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek, a menekültek, vagy akár a mozgássérültek is, hogy eltiporják a magyarságot? Nem lehet, hogy az ellenük kiplakátolt és a médiában tolt uszításokat azért közli a kormánysajtó, hogy elterelje a figyelmet az egészségügyi gondokról, a leálló kórházakról, szinte összedőlő iskolákról, vagy az ipari pénzszivattyútól, amivel saját vagyonukat gyarapítják számunkra felfoghatatlan mértékben?
Mert hát ezt nevezzük propagandának. Ez nem új találmány, elég csak rákeresni a Google-n a Goebbels-i propaganda kifejezésre. A Fidesz az elmúlt években a szélsőjobb felé sodródott, és mára végérvényesen oda kötődik. Az Origo, a TV2, a HírTV, a megyei lapok felvásárlása, a Magyar Televízió leuralása és még számtalan régi márka (újságok, rádiók stb.) miatt pedig aki kevésbé tájékozott, az sok-sok év után azt fogja hinni: amit a propaganda mond, az a valóság.
Gondoljunk csak egy észak-koreai fiatalra: valószínűleg az életét is odaadná a nagy vezérért!
Ami inkább szomorú, hogy Magyarországon aki akar, annak megvan a lehetősége arra, hogy a valóságról tájékozódjon. Sajnos azonban már az sem egyértelmű, hogy a Fidesz által közölt, és az általunk látott párhuzamos valóságok találkoznak-e majd egyszer, egyáltalán.